Egy hete voltam egy Microsoft előadáson (úgy gondolom egy jó IT fejvadásznak legalább annyira követnie kell a trendeket, mint egy informatikusnak), ahol az optimális munkakörnyezet volt a fő téma. Itt persze rögtön el is térhetnénk a tárgytól, ha arra gondolok, hogy sokaknak valószínűleg ez azt jelenti, hogy az optimális az, ha békén hagyják, de legalábbis szabadságon van a főnöke. Nos nem erről volt szó.
Szóval optimális munkakörnyezet… Természetesen ITIL alapokra húzott MOF-on és minden Microsoft–ra bazírozva, ami nem lepett meg. Milyen is lehetne a tökéletes világ, ha nem Microsoft alapú, ahol színes ablakokon keresztűl tűnődhetünk el a világon; terelgethetjük bit és user csordáinkat és ahol a távolban a sűrűn rakott Service Packek között pillanthatjuk csak meg az élet kvintesszenciáját? A tökéletesség érdekében a Microsoft persze most sem találta fel újra a kereket, Operation FrameWork-jét teljes mértékben az ITIL szerint alkotta meg, ami okos dolog volt, ugyanakkor fel is merül bennünk a kérdés, vajon miért nem volt elég akkor az ITIL.
Hallhattunk a vékony és vastag kliensek közötti dilemmáról (itt a modellektől eltérően nem mindig a vékony a legszimpatikusabb), a virtualizáció újabb áttekintéséről (ebben még Morpheus és Neo is talált volna érdekeset), benne elsősorban a Desktop virtualizációról és a Windows 7 lehetőségeiről. Megtudhattuk azt is miért jobb a Hyper-V, mint a Vmware és mikor érdemes App-V-t használni. Mindezek a technológiák arra hivatottak, hogy egyszerűbbé tegyék rendszerünk felügyeletét és, hogy minél inkább közelítsük azt egy monolitikus, könnyen menedzselhető egység felé, amit sajnos még a Windows 7–el sem tudunk teljesen elérni.
De hogyan is jutottunk el 2009-re idáig, hiszen volt nekünk már tökéletes IT rendszerünk? Gondoljunk csak a 60-70-es évekre: egy vállalati, sőt egyetemi IT rendszer 100%-ban a rendszergazdák birodalma volt. Ott állt a központban a “Számítógép”, amihez valójában senki sem nyúlhatott – max. kaptak egy borostyánszín terminált egy shell-el (semmi multifunció, ablakok, stb.), ahol megírhatta a felhasználó a programját és jó eseten beütemezhette mikor fusson. Nem volt demokrácia, de rend volt és fegyelem - ez maga volt a digitális autokrácia kora, a tökéletesség. Egy baj volt csak: a felhasználóknak nem tetszett és ahogy megjelent egy cég, ami személyre szabott számítástechnikát kínált, a tökéletes világ alapjait alámosta a DOS és az őt profi módon meglovagoló Microsoft. A bűn megfogantatott és innen nem volt megállás. A felhasználók egyre több jogot követeltek és kaptak is, majd még többet és így tovább – ez vezetett el a heterogén rendszerek sűrűjébe, a színes-szagos programokkal szegélyezett hardware és software ingoványba, ahonnan csak az Orákulum tudja a kiutat. Jó ez így nekünk? Világ rendszergazdái, egyesüljetek!
KP
Következik: „Az Informatika és az Ezoteria”
