Az Informatika és az Ezoteria

13 10 2009

Az Informatika és az Ezoteria

 

            Az emberek többsége meg van győződve róla, hogy az Informatika épp olyan exakt tudomány, mint a villamosságtan vagy épp a matematika.  Egyértelmű, pontos szabályok alapján, azonos, egyértelmű lépések ugyanahhoz az egyértelmű és ismert eredményhez vezetnek.  Ám az, aki már mélyrehatóbban foglalkozott IT-val, esetleg éveket töltött el rendszerüzemeltetésben vagy akár egy komplex szoftver kidolgozásában, tesztelésében, bevezetésében – nos, az tudja ez nem így van.

 

            Elsőször is bizonyára sokunk ismer olyanokat, akiket valahogy nem kedvelnek a műszaki eszközök és a számítógépek. Mégha ők rendszeresen használják, szeretik is az IT-ban rejlő lehetőségeket, szabadságot, szórakozást mégis ők azok, akiknél a leghétköznapibb eszközök és programok is elromlanak, lefagynak bár ugyanazokat a tevékenységeket végzik, mint kollégáik.  Az Ő személyiségük antagonisztikus ellentétben áll az Informatikában megtestesült digitális közeggel.

            Ha Einstein után abból indulunk ki, hogy minden anyag energia, az energia pedig nyitott rendszerek esetén szóródik, szökik, azaz a rendszer entrópiája nő (lásd termodinamika J ), akkor könnyen eljutunk arra a következtetésre, hogy ezek az emberek olyan hullámhosszú „disszonáns” kisugárzással rendelkeznek, melyek a körülöttük lévő rendszerek entrópiáját számottevően növelik.  A megnövekedett entrópia, energikus szétszórtság pedig törvényszerűen vezet a környezetükben lévő informatikai eszközök rendellenes működéséhez.   Ha ez igaz, akkor megértjük a szakállas rendszergazda hibakijelzős viccet:  „Please press Ctrl-alt-del  and change your user to continue”

Más megoldás?  Lehet, hogy a felvételi eljárások közé be kellene építeni egy auraelemzést is?

 

            Itt vannak ugyanakkor azok a szintén hétköznapi esetek, amikor tapasztalt IT-s kollégáink vagy mi magunk szembesülünk azzal, hogy ugyanaz a hiba akár ugyanazon a gépen is nem oldható meg mindig ugyanazzal a módszerrel. Nem működik a külső levelezésünk és ez mindig DNS szerverünk hibája volt? Webszerverünkre még mindig panaszkodik néhány felhasználó, bár „homogén” PC rendszereink vannak?  Hiába van több éves tapasztalata az IT-s kollégának be kell ismernie mindig előfordulnak olyan esetek, amiket megold ugyan, de ha őszinte magához nem tudja hogyan.  Nem tudja hogyan, hiszen tudatos lépései nem vezettek eredményre és talán reprodukálni sem tudná a megoldás menetét. Persze ez az adott helyzetben inkább megkönnyebbülést és nem fejtörést okoz… huhh …Végre ezen is túl vagyunk…  Így az évek során kialakul egy nem tényeken alapuló ezoterikus tudás-gyakorlat, ami nem áll messze a kézrátételtől vagy az energiaátviteltől.  Ezért van az sokszor, hogy mikor a felhasználó IT-st hív , annak ugyanolyan 1-2 klikkelésére a rendszer újra működik bár előtte szegény mezei felhasználónk mindent (és azt az 1-2 klikket is) kipróbált és nem érti,  nem érti,   mi történhetett ….

 

Volt már a fentiekhez hasonló eseted?  Írd meg nekünk, kiváncsiak vagyunk rá mi is.


Tevékenységek

Információ

Egy válasz

27 10 2009
Peti

Az informatikai eszközök fura lények. Van nekik valami egészen különleges rezgésük, amik egyáltalán nem kompatibilisek az én rezgéseimmel.

Amikor a baromfiudvarban megjelenik az ismeretlen új gondozó, a csirkék, libák, kacsák pánikba esnek: remegnek, visítanak, szaladnának ki merre lát, de a kerítés nem engedi őket, így csak egymást tapossák meg sebesítik a csőrükkel. Hiába tud a gondozó bánni az állatokkal, hiába tanulta éveken keresztül egyetemen a baromfitartást, az állatok negatív rezgést éreznek a levegőben. Ilyen az is, amikor olyan környezetbe lépek, ahol sok az informatikai eszköz: hiába értek hozzájuk, tudok egy csomó olyan dolgot is róluk, amit sokan nem, a bitek a jelenlétemben valahogy másképpen viselkednek. Nem értem, soha nem is fogom. De a jelenség létezik. A tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.

És most is lefa

Szólj hozzá